Pöltli testvérekről eddig ezeket az írásokat sikerült összegyűjtenem.

Pöltl Ferenc postagalambjaival is sikereket ért el. A COLUMBIA PSE tagja volt. Bírálói tevékenységet végzet a 1932. évi 50. jubileumi kiállításon.
Ezen a kiállításon Állami emlékérmet adományoztak neki. E magas kitüntetésben hárman részesültek ekkor, Pöltl Ferenc, Horváth János, és Rulf Géza.
Forrás: Postagalamb sport 2007. április,

Pataki László megemlékezése Pöltl Józsefről

Emlékezzünk!

A Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesülete 1933. évi október 25-én megjelent hivatalos lapjában olvashattuk az alanti hírt: "A Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesületét, valamint a magyarországi galambtenyésztő társadalmat súlyos csapás érte. A röpgalambtenyésztésztők egyik legkiválóbb tagja, a tenyésztés nagy mestere, sőt művésze: Pölt József fésű gyáros október hó 4-én életének 54. évében, hosszú szenvedés után elhalálozott. A megboldogult elhunytával pótolhatatlan veszteség érte a magyar röpgalambtenyésztést. Kiváló érdemeit, tenyésztési múltját külön cikk keretében fogjuk ismertetni. Legyen áldott emléke, nyugodjon békében"
30 esztendővel ezelőtt távozott az élők sorából Pölt József tenyésztőtársunk. Ő meghalt, de tenyésztői művészetének örökbecsű műve a Budapesti magasröptű gólyás keringő és annak rokon fajtái míg galambröptető sport létezik a világon, utólérhetetlen eredményeikkel hirdetik az élőknek Pöltl József nevét és emlékét.
Halálának harminc esztendős évfordulója alkalmából az emberről, a galambtenyésztőről és az oktatómról kellene írnom. Elmulasztom kötelességem, mert képességeim ehhez nem elegendők. De nem halgathatom el azt a tényt, hogy szervezési, irodalmi, szakmai és gyakorlati ügyekben az Ő útmutatásai segítettek engem abban a munkában, amellyel megértő és segítő munkatársaimmal együtt, úgy hiszem nem hátramozdítottuk, hanem előrevittük a hazai, szervezett galambtenyésztők ügyét.
Neki köszönhetjük, hogy a magyarországi magasröptű galambokkal történő versenyzés élenjáró az egész világon. Adózzunk ezért halálának harminc esztendős évfordulójára őszinte tisztelettel és hálával nagy halottunk emlékének.

Forrás: Galambjaink, 1963 szeptember. Pataki László írása

Postagalamb tenyésztők szakértesítője című újságban 1936 szeptemberében a következőket írták Pölt testvérekről. A teljes cikket nem tudom bemutatni mivel nekem is csak ez az egy oldalnyi anyag, került a birtokómba.

A képen Pölt Ferencet láthatjuk.

Pöltl Ferenc

Örömmel ragadom meg a tollat, hogy a mi világhírű Pöltlinket ismertessem azok előtt, kik még Őt nem ismerték. Mikor Pöltlről beszélek, gondolattársítás révén két emberre gondolok, a mozgékony Pölt Ferencre és az évtizedekig súlyos beteg néhai Józsefre, bátyjára, ki arról volt nevezetes, hogy sohasem volt a galambpadlásán, úgy hozatta le a galambokat, hogy megnézze, ennek dacára, ha mutattak egy fiatal galambot rögtön megmondta, hogy melyik pártól származik, kiváló érzéke volt az állattenyésztéshez. Régi fésűiparos családból származnak eme ipar művészei, mint bizonyít az, hogy sikerült üzemüket az utóbbi évek sok viszontagságai után átmenteni és ma a szakmájukban legelöl lenni, azt a régi elvet vallják, vagy jót, vagy semmit. Házuk tája mindennél ékesebben beszél, ki azt látta, tudja, hogy ki Pöltl.
Mint minden nagy állattenyésztő, úgy ő is gyermekkorában kedvelte meg az állatokat, Isten áldotta tehetséggel felruházva fogott a galambtenyésztéshez. Az akkor divatos galambfajtákkal próbálkozott, egy-két évi próbálkozás után látta, hogy az a faj, mellyel vesződött, nem az igazi, jött a második, harmadik, egy sem vált be, próbálkozott vadkeresztezéssel, míg végre sikerült keresztezés révén egy fajt kitenyészteni, melyet Pöltl-féle magasröptű röpgólyás néven bizonyára mindenki ismer. Ezen faj kitűnőségét misem bizonyítja jobban, hogy az idei országos röpversenyen ilyen fajú galambok nyerték az első díjat, 5 óra 11perces hosszidővel és 48perc tűnővel. Ez milyen haladást jelent a 30 év előtti teljesítményhez viszonyítva. Galambjaikra külföldön is felfigyeltek, 1930-ban a londoni baromfi világkongresszuson is volt kiállítva ilyen fajú galamb, a csehek állították ki röpgólyás néven. Azonban ezen fajnak van egy nagy „hibája”, t. i.,.) hogy túl jó, ami abban nyilvánul, hogy nyár közepe felé, ha a falka formába jön, elfogja őket a röpülési őrület, kihajtás után már 5-10 perc alatt tűnőben vannak, úgy, hogy még messzelátóval sem láthatók s ilyen magasságban órák hosszat keringenek, de ők sem látják az alattuk levő területet s messze elhúznak otthonuktól, mire lejjebb ereszkednek, már nem ismerik fel a tájat, szétszóródnak, s kifáradva mások könnyű zsákmányai lesznek. Pölt Ferenc a háborúból visszatérve, hol a postagalambokat megkedvelte, postagalambász lett. Már nem volt fiatal, de azért frissült erővel kezdett a posták tenyésztésébe. De itt sem a régi utakon haladt, valami új, valami munka árán szerzett után vágyott.
Elhatározták, hogy megpróbálják a szívükhöz nőtt röpgólyást keresztezni a postával, olyképpen, hogy a gólyásból átvigyék annak színét és gyorsaságát s jó felépítését a posta ismert tulajdonságaival. Csak szakember tudja felbecsülni e vállalkozás nehézségeit. Sok fáradság, nagy anyagi áldozatok árán a megkezdett munka szépen haladt. Azt tudták, hogy majd nem értik meg, sok gúnynak, mosolynak, sajnálkozásnak lesznek kitéve, de … hagyjuk, hál Istennek, túl vagyunk rajta. Szóval két évig távoltartották magukat tőlünk. Mondhatom, nagyon hiányoztak. A munka tovább folyt tréning nélkül, céltalanul. Félő volt, hogy Pöltl abbahagyja a postagalamb-tenyésztést, de helyzet megváltozott és Pöltl bátyánkat újból ott láthatjuk a tréningeken, ha nem is régi lelkesedéssel és melegséggel. A postagólyás szépen haladt a kitűzött célja felé,

Ha valaki rendelkezik az írással, kérem, juttassa el részünkre!


Pöltl testvérekről, Pataki László írásából részletek:

Pöltl József és Ferenc a röptetési idényben három, magasszálló, csapatban repülő falka rendszer hajtásához kezdett. Az egyik falka Szegedi magasszállókból, a másik Bécsi magasszálló sötét gólyásokból, a harmadik pedig eddig ismeretlen gyors röpmodorú, magasszálló, de különböző típusú és rajzú gólyásokból volt összeállítva. Pöltlék az új fajtát Budapesti magasröptű gólyásnak nevezték. A kívülállók azonban a könnyebben kimondható „Pörtli” néven emlegették a fajtát. A korareggeli órákban indított falkák nem keverődtek. A Szegedi magasszállók délután 4 óra tájban, a „Pörtlik” délfelé, a bécsi deresek pedig délelőtt 10 óra körül ültek meg. A falkák átlagos tűnő teljesítménye a hosszidő 60-75%-a volt. A Szegedi magasszállók röpstilusa libegő lassú, míg a másik két fajtáé gyors modorú volt.
Elmondhatjuk, hogy Pöltl testvérek gyakorlatilag tanulmányozhatták az európai viszonylatban legkiválóbb magasröptű csapatszálló fajtákat. Amikor arra határozták el magukat, hogy feloszlatják a Szegedi és Bécsi magasszálló sötétgólyás állományt, jól látták jövőjét azoknak a fajtáknak, melyek 15-20 esztendő multán eltűntek a röptetősport színpadáról és helyet adtak az általuk kitenyésztett magasszállóknak.
Közvetlenül az első világháború előtti esztendőben a Pöltl testvérek Sashalmon építették fel üzemüket és lakóházukat, ahol mintaszerű dúcokban helyezték el galambjaikat is. Az általuk kitenyésztett fajta röptetőinek évről-évre növekvő száma tette lehetővé, hogy 1922-ben a M.G.O.E megrendezhesse első röpversenyét.
A „Pörtlik” hivatalos standardirozására 1926-ban került sor. Ez alkalommal „Röpgólyás”
Elnevezést, kapta. Az első standardmegállapító értekezletre, melyet a M.G.O.E. országos röpgalambász szakosztálya rendezett, meghívást nyertek a fajta kitenyésztői is. Pöltl Ferenc ezen az értekezleten kijelentette, hogy ennek a sportgalambnak nem a külleme, hanem a versenyzésben való hasznavehetősége jelenti az értékét. Ugyanakkor példának felhozta a Budapesti gólyás keringők sorsát, amelyek bár valamikor röptetett galambok voltak, a kiállítási ketrecekben tűntek el. A szakosztály által javaslatba hozott küllemi standarddal kapcsolatosan megjegyezte, hogy az a célt csak abban az esetben fogja szolgálni, ha a galambok válogatására először a röpfalkában és csak ezt követően a dúcban, vagy kiállítási ketrecben kerül sor. A fajta kitenyésztéséről nem adott tájékoztatást.
Pöltl József 1926-tól haláláig csaknem minden héten felkerestem, s ez idő alatt tőle tanultam meg azokat a tenyésztési és galambkezelési szabályokat, melyeket nem csak én alkalmaztam, hanem rajtam keresztül sporttársaim is hasznosítottak. A „pörtli” kitenyésztésének részleteit –több ízben is érdeklődtem ugyan ez iránt- nem volt hajlandó elárulni. A nagy titokról mégis lehullott a lepel. Egy ízben elmesélte, hogy régi lakóhelyükön, a Liegel-féle ház hátsó tűzfalára erősített deszkaládában. Három darab fehér Danzigi magasszálló fészkelt, melyek közül 1 tojó, 2 pedig hím volt. A galambok gazdátlanok voltak, de ellátták magukat az udvarban lakó patkolókovács műhelyébe érkező lovak ürülékében talált félig emésztett kukoricával és zabbal, valamint az udvari szennycsatorna mellett található tésztalével, vagy ételmaradékokkal. Fiatalokat nem neveltek, de röptetési idényben, mikor ők hajtották Szegedi magasszálló falkájukat, gyakran csatlakoztak hozzájuk és repültek velük leülésig. Azt is megtudtam később tőle, hogy megszerezték a három Danzigi magasszállót. Közvetlen halála előtti esztendőben egy ízben megkérdeztem tőle, hogy miért tartja bécsi dereseit? Válasza következő volt: „Ezeknek is köszönhetjük a Budapesti magasröptű gólyások létrehozását, tehát megbecsülésből”
Igen bosszankodott, ha arról szerzett tudomást, hogy gólyásait egyesek más fajtákkal való keresztezésre használják fel. Ezzel kapcsolatosan mondotta egy ízben, hogy bármennyit is rontanak az eredeti gólyásokon tenyésztőik, sok idő fog elmúlni, míg azoknál jobb magasszállók születnek az országban. Magam részéről felteszem a kérdést azoknak, akik elfogultságukban kétségbe vonták a „Pöltlik” értékét, hogy hol késtek eddig, míg Pöltlék nem jelentek meg a röpgalambász fronton galambjaikkal? Biztos vagyok abban, hogy a válaszuk mély hallgatás lesz.
Arról már hallottunk, hogy a Pöltl testvéreknek Budapesti gólyás keringőket mellőzni kellett. Azt is tudjuk már, hogy a fehér Danzigi magasszállókat és a Bécsi dereseket felhasználták. Ezt bizonyítja is, hogy az utódoknál előfordultak ezekre az ősökre visszaütések. Így a 14-15 farok tollas, kontyos, csapos-szárnyú utódok a Danzigi, míg a pántos, koszorúsnyakú, erősen szegélyes szárnyú, sötét faroktollú, sapkás fejű begyválasztékkal és lebernyeges nyakkal jelentkező példányok kétséget kizáróan a Bécsi sötét-gólyás ősök jellegeit mutatják.
Súlyos hibát követtek el azok, akik ahelyett, hogy tiszta vérben tenyésztették volna az eredeti törzseket, össze-vissza keresztezgették azokat egymással, vagy egyéb röpgalamb fajtákat pancsoltak beléjük. A káros következményeket ismerhetjük napjainkban. Megszűnt a gyors röptűség, csökkent a tűnő teljesítmény, leromlott a falkaegység, s ez utóbbi miatt nincs együttes leülés és keveredett falkák képtelenek tulajdonosaik szerint szétválni. Küllemi kérdésekre térve: azoknak, akik ismerték az eredeti „Caproni”, „Vasas”, „Jancsi”, „Mackensen”, „Tündér”, törzsek leszármazottait és a tenyésztésben különállóan használták őket, emlékezniük kell arra, hogy az egyes törzsek utódai olyan egységesek voltak, hogy igen könnyű volt azokat egymástól megkülönböztetni. Hol találunk napjainkban Budapesti magasröptű gólyás falkát, mely röptetésben használható? Állítom, hogy ritkán látjuk a fajta egyes képviselőit. A Budapesti magasröptű koszorús nyakú keringőket alfajtákra bontotta le az Országos Röpgalamb szakosztály, ami gyakorlatilag nem más, mint visszatérés a küllemileg is egységes törzsekben történő tenyésztéshez. Tény, hogy önálló fajtáknál alapkövetelmény, hogy a szülők jellegei az utódokban azonos módon jelentkezzenek. Ezt a követelményt röpversenyben használt fajták esetében csak úgy tanácsos fokozatosan, lépésről lépésre elérni, hogy ezzel ne károsítsuk a röpteljesítményt, az otthonhoz való ragaszkodást, a falkaegységet és a szaporaságot. Egy röpgalambfajta tagjainak természetesen nemcsak küllemi, hanem belső tulajdonságaikban is egységeseknek kell lenniük. Nem könnyű feladat ez, mert keverék ősöktől származva, visszaütések még évtizedek multán is jelentkeznek náluk.

Forrás: Galambjaink 1961. November

Katonagalambok hírvivő galambok

A magyar versenypostagalamb-tenyésztés is fel tud mutatni világraszóló sikert: Pöltl Ferenc croydoni (Croydon London egyik kerülete) röptetését. Az 1930-as „Bécsi Galambász Kongresszus”-on és galambkiállításon mutatták be azt a 7 db postagalambot, amelyek az angliai Harwichtól Bécsig légvonalban 1140 km távolságot repültek. A magyar tenyésztő ennek hatására határozta el, hogy saját tenyésztésű galambjaival megkísérli az ilyen hosszú távú röptetést.
Először 1932-ben Nünbergből próbálkozott és miután a 640 km-es út jól sikerült, Hágából 1160km távolságról röptette madarait. Csak ezek után került sor 1936-ban a croydoni vállalkozásra.
Pöltl tíz kiválasztott galambját Angliába szállították és gazdájuk távollétében augusztus 13-án, engedték fel őket. A felröptetést követő negyedik napon a postás levelet hozott Pöltlnek, amelyben egy belga sporttársa franciául a következőket közli vele.
„Augusztus 13-án este beszállt hozzám a mellékelt gumigyűrűvel ellátott galamb. Jól tartottam, másnap kiengedtem. Magasan elszállt, de este visszatért, ezért írok, és küldöm a gumigyűrűt. Egyben érdeklődöm, mi az a távolság, amit a galamboknak be kell repülnie, s lehet-e Magyarországon nyitott gyűrűvel versenyezni.”
Pöltl Ferenc válaszlevelében többek között ezt írta:
„Köszönettel vettem szíves értesítését a berepült galambról… Az Önhöz berepült madár többször utazott, Aachenből egyszer, Kölnből kétszer, Manheimből egyszer, Frankfurtból háromszor, Nürnbergből négyszer volt röptetve. Megbízható jó galamb. Ha óhajtja megtartani, szívesen Önnek ajándékozom, de ha nem tart rá igényt, a galamb sorsa és az egész kísérlet kimenetele érdekel. Nagyon kérem Önt amint a galamb kondícióba, jön, tartsa magánál majd lakhelyétől távolabb. Keletre szíveskedjen felereszteni. Remélem, a madár visszajön hozzám. A vedlés most már valószínűleg nagyon előrehaladott nála, ami mindenesetre lerontja teljesítőképességét. Ismételten köszönöm szíves eljárását és kérnék további értesítést a galamb sorsáról.”
Hosszú ideig csend volt, és Belgiumból sem kapott hírt Pöltl Ferenc. A többi galambról sem jött hír, amin nem lepődött meg, mert tudta, hogy sajnos a legtöbb galambász a hozzá vetődött madarat befogja, s nem ereszti ki még akkor sem, ha a galamb gyűrűjén az „útban London és Budapest között” írás találja. Szeptember 16-án délelőtt 10 óra tájban azonban a galambpadláson ott találta a várva várt croydoni hímet. Azonnal levelet küldött Belgiumba, a válasz 8 nap múlva érkezett meg, rövid tartalma a következő volt: „Igazolom szeptember 16-i levelező lapja vételét, melyből örömmel látom, hogy a 82. sz. gyűrűvel ellátott galambja 9. hó 16-án megérkezett Önhöz. Tőlem 9. hó 11-én reggel 8 órakor déli széllel, nagyon szép időben távozott.” Aláírás: Henri Goderis, Andinkerke, Belgium Weldstrat.
Az a galamb tehát, amely még a croydoni feleresztés napján leszállt Belgiumban és négy hétig nem is akart továbbszállni, végül öt nap alatt jött haza vedlésben, a belga tengerparttól hazáig 1240 km-es távolságot téve meg. A belgiumi időzés az okos állat „intelligenciájára” utal, érezte, hogy messze van otthonától, tudta, hogy kondíciója nem elég az előtte álló hosszú úthoz, inkább várt, erőt gyűjtött s végül mégiscsak hazajött. Teljesítményével túlszárnyalta a bécsiek eredményét, amely a Harwich-Bécs vonalon 1140km volt 7 nap alatt.

Forrás: Szikora András Katonagalambok hírvivő galambok, című könyvéből.




A második évszázad küszöbén

Ez a kép a Csikvölgyi József cikkében volt látható.

Nem nagy időt éltem meg, de több mint félévszázados galambtenyésztői múlttal rendelkezem. Az ünnepelt 100 évből 50-et én is kedvenceim között töltöttem el. Itt születtem a XVI. kerületben a hajdani "Pestsashalmon" itt éltem mindig, a magyar galambtenyésztés egyik fellegvárában. A szomszédságunkban élt és működött Pölt József és Pölt Ferenc, akiket úgy érzem nem kell a lap olvasóinak bemutatnom. Sokat láttam náluk, igen sokat tanultam tőlük. Ha azokra a napokra emlékezem, hatalmába kerít engem is a nosztalgia és fokozott mértékben kerül fel az emlékezés "vetítő vásznára" az elmúlt évtizedek történései, galambtenyésztési vonatkozásban.
A Pöltl testvéreknek a tenyésztést illetően az volt az alapállása, hogy "vagy jót, vagy semmit" . A különleges teljesítmény elérése céljából az akkor még erdőkkel, fásligetekkel, pagonyokkal körülvett Sashalmon fiatalemberei vadgalamb tojásokat gyűjtöttek a Pöltl testvéreknek. Ők ezeket a tojásokat kikeltették és a nagy "boszorkánykonyha" céltudatos tervébe, munkálataiba beillesztették, a kikelt vadgalamb-fiókákat. Én szemtanú hitelességével állítom mindezeket, mert a vadgalamb-tojást gyűjtők egyike én voltam. Ennek a "vadvér" beavatkozásnak az lett az eredménye, hogy a Pöltl-féle magasröptű röpgólyás galamb felszínre jött, amelyben természetesen szerepet játszott a postagalamb is. Ennek a szakmai megvilágítása és a felhasznált fajták kombinációja egy másik tanulmány terjedelmét igényli, így eltekintünk a részletes ismertetéstől. Érdekes lenne azonban feldolgozni , mert ha mi "elmegyünk" az utókor ezeket az adatokat, ezeket a postagalambtenyésztési fejlődéstörténeti adatokat nem ismeri és így nem is tudja megőrizni és esetleg hasznosítani. A történelmi hűséghez még az is hozzátartozik, hogy Pöltl Ferenc az első világháborúban a fronton ismerte meg a postagalambokat. Hazatérve ő is postagalambász lett. Már nem volt fiatal , de azért frissült erővel kezdett a postagalambok tenyésztéséhez. Ez esetben sem a régi utakon haladt, valami új, valami más, küzdelmesebb munka árán szerezett eredményekre vágyott.
Pöltl Ferenc és Horváth József párba tette az első Londoni (Croydoni) út galambjait abban a reményben , hogy az utódok majd biztosan hozzák a még jobb, a még viláraszólóbb eredményeket. Csalódtak! Ez esetben is áll a régi dal szövege, hogy "Minden jó családból kell egy rossznak lenni"
Forrás: Postagalamb Sport 1982, Csikvölgyi József a B6 Galambtenyésztő Egyesületének elnöke.

Igen csak érdekes visszaemlékezést írt le annak idején Csikvölgyi József, elgondolkodtató és hihetetlennek tűnik. Én úgy tudom, hogy egyedül a szirti galamb szaporítható tovább a házigalamb pároztatása esetén. Viszont a szirti galambok lakhelye a sziklás terület, sziklapárkányokon költ. Akkor viszont a fás ligetes leírás valahogy nem tűnik hitelesnek. Ha valaki bővebb információval rendelkezik a fentiekről, kérem, ossza meg velünk. A vadgalambokról.